A hűvös idő ellenére jól sikerült az adventi lovas foglalkozás

by ktgy
A Fóti Lovas Hagyományéltető Kulturális Egyesület decemberben 3 alkalommal szervez ingyenes programokat főleg gyerekeknek.
A mostani, az Óvodakertben tartott foglalkozást még kettő követi. December 20-án a 7 Vezér Lovas tanyán 15-16 órakor, illetve december 21-én a Kurjancson 14-16.
A programok során lehetőség van a lovakkal való ismerkedésre, vezetőszáras lovaglásra és emlékképek készítésére a lovakkal. A mostani alkalommal a Mikulás is megjelent az eseményen ( Lehoczki Sándor, a lovas egyesület elnöke alakította) és szaloncukrot és adventi naptárt adott a gyerekeknek.
Egy család több gyerekkel jött el az eseményre, ahogy mondták, Brigitta már születésétől kezdve szereti a lovakat.
+Minden alkalommal, amikor lehet lovazni, ő ráül, de még nem lovagolt, ott még nem tartunk. Sajnos nem egy olcsó sport, úgy voltunk vele, hogy még várunk egy kicsit+ – mesélte a kislány mamája. A kisfiam inkább a dinoszauruszokat szereti, de simogatni ő is szokta a lovakat – tette hozzá.
Egy másik család szintén 3 gyerekkel jött ki el az eseményre. A két lány már lovagol Fóton, a Mustang Családi Lovardában, Eszes Zoli bácsihoz járnak – mesélte a papájuk.
Ők is, mint sokan mások az utcáról meglátták a lovakat az Óvodakertben, és így csatlakoztak a programhoz.
Egy fiatal lány Mázlira ült fel, s mint mesélte, például állatkertekben már korábban is “lovagolt”.
Az eseményről kérdeztük az egyesület tagját, Sipos Csabát.
Hogy jött létre a mostani programsorozat?
  • Az egyesületnek és ezen belül is a Lehoczki Sanyinak az ötlete volt, hogy jöjjünk le és lovagoltassuk meg a gyerekeket, akik még nem próbálták ki ezt a sportot. Itt van a lehetőség rá, hogy suli után felüljenek a két lóra, melyeket elhoztunk magunkkal.
Mi a lovak neve? 
  • Mázli és Panni.
Milyen programot ajánlanak a gyerekeknek?
  • Megsimogathatják a lovainkat, ha szeretnének, felülhetnek rájuk, sétálunk velük. Így egy kicsit megbarátkozhatnak az állatokkal. A séta közben beszélgetünk, esetleg tornázunk. A lovaglás nem csak abból áll, hogy fölülünk rá, és beállítjuk az ülésünket, hanem ez egy nagyon szép, nagyon összetett dolog. Egy élőlénnyel kell egy összhangot kialakítani és fontos, hogy ne csak lovasok, lovas emberek is legyünk. Minél többet tudunk a lóról, annál ügyesebb lovasok leszünk, annál könnyebben tudjuk kezelni a különböző helyzeteket. Igazából, aki szereti az állatokat, közel érzi magát a természethez, annak nagyon passzol a lovaglás. Van, aki csak a szabadidő eltöltésére ül fel a lóra, van, aki versenyezni szeretne, a különböző szakágakban.
A lovakat terápiára is használják, erről mondana pár szót? 
  • A sérült gyerekek arra a húsz percre, amíg fent ülnek a lovon, teljes értékű embernek érezhetik magukat, így már megérte. Ezen felül még rengeteg jótékony hatása van, akár a beszéd elkezdésében, különböző mozgáskoordinációk javításában. Nagy testű és nagyon jó kisugárzású állat, a lovak is érzik, kicsit másképp viszonyulnak az ilyen sérült gyerekekhez – oda-vissza alapon szeretik egymást.
 Lehoczki Sándort is megkérdeztük, mit gondol a mai rendezvényről. 
  • Igazából azért hoztunk létre ezt az eseménysorozatot, hogy megszerettessük a gyerekekkel a lovaglást, a lovakat, a háziállatokat. A gyerekek teljesen eltávolodtak a természettől, s talán így egy kicsit közel mernek jönni, megsimogatják a lovakat, felülhetnek rájuk – látják, hogy nem bántanak. Annyi mindent köszönhet az emberiség a lovaknak, hogy azt nem lehet leírni.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább