A fóti Károlyiak aktívan részt vesznek a városi életben

by Ujvári

A Károlyi család a hét vezér közül Kond ágából származik, egyike az ősi magyar főnemesi családoknak. 1808 óta élnek a Fóti kastélyban, akkor vették meg az egykori Fekete-birtokot.

A család 1940-es évekig itt élt. Ekkor a háború miatt elhagyták az épületet, melybe frontkórház költözött. 1957-ben az akkor létrehozott gyermekotthon kapta meg az épületet, melyben (és a később felhúzott kisegítő épületekben) 2010-ig összesen kb. 6.000 gyermek élt.

1995-ben gróf Károlyi László és felesége visszaköltöztek a kastély egyik épületrészébe, melyet bérelnek, tulajdoni jogot benne nem élveznek.

Gróf nagykárolyi Károly László 1931-ben született Fóton. Amikor a szovjet csapatok 1944-ben elfoglalták Budapestet, szüleivel Bécsbe menekültek. Svájcban tanult, majd Peruban egy kávéültetvényt vezetett. Később Londonban dolgozott és Afrikában is élt. Nyugdíjba vonulása után kezdett intézkedni, hogy a családi kastélyba költözhessen.

Második feleségét, homoródalmási és dálnoki Kenyeres Erzsébetet 1992 április 22-én vette feleségül. Erzsébet grófné beszél németül, franciául és angolul. Gróf Károlyi László és felesége aktívan részt vesznek a város életében és a nagyobb ünnepségeken, amennyiben idejük s a gróf úr egészségi állapota megengedi. Tavaly is ott voltak az Apponyi Franciska-napon és a Károlyi huszárok ünnepén.

Alapítványukat: a Fóti Károlyiak Alapítványt azzal a szándékkal hozták létre, hogy elődeik szociális munkáját folytassák, és a mai társadalomban tudatosítsák az örökölt szellemiség továbbélését. Céljuk egyrészt az értékmentés – a kastély egykori berendezéseinek, tárgyainak felkutatása és eredeti környezetbe való visszahelyezése -, másrészt a családi hagyományok folytatása vagyis a hátrányos helyzetű fiatalok pártfogása, támogatása az elesetteknek és a fóti gyermekintézményeknek.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább