A Dumbó a várakozásoktól messze elmaradva nyerte a mozis hétvégét

by Karakai Ildikó

A Dumbó című élőszereplős, elefántos családi film a várakozásoktól messze elmaradva, mindössze 45 millió dolláros (12,3 milliárd forint) jegyárbevétellel nyerte az észak-amerikai mozis hétvégét – írta a Variety.com iparági becslésekre hivatkozva.

A Disney Tim Burton rendezte remake-jének elkészítése 145 millió dollárba került. Eddigi amerikai bevétele kevesebb mint fele A szépség és a szörnyetegének, a stúdió két évvel ezelőtti élőszereplős klasszikusának, vagy A dzsungel könyve 2016-os megfilmesítésének.

A nagy füleivel repkedő kiselefánt meséje a második helyre szorította vissza a Jordan Peele rendezte Mi című horrort, amelyik 33,6 millió dollárt gyűjtött a hétvégén, ezzel második hétvégéjén észak-amerikai jegyárbevételét 128,3 millióra növelte.

A Marvel Kapitány 20 millió dollárral a harmadik helyet szerezte meg a hétvégi sikerlistán, ezzel észak-amerikai jegyárbevétele több mint 350 millió dollárra duzzadt.

A Két lépés távolság (Five Feet Apart) című romantikus dráma 6,3 millióval a negyedik, az Unplanned című, egy nem várt terhesség problémáival foglalkozó film pedig az ötödik helyre jutott 6,1 millió dolláros jegyárbevételével.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább