24 órán át meséltek gyerekeknek, felnőtteknek Fóton

by Seifert Péter
A Nyár esti mesék után újabb eseményt szervezett a fóti Otthon segítünk alapítvány. Ezúttal Töltődj velünk – Mesemaraton címmel tartottak 24 órás meseolvasást a Fóti tó partján.
A főszervező Révész Melinda elmondta, hogy szombat délutánig több mint negyvenen látogatták meg a családias hangulatú programot. Több blokk volt, az elsőben pénteken, a maraton elején a kisgyerekeknek szóló meséket olvastak amit nyolckor az idősebbeknek tartott felolvasás követett. Ekkor különleges produkció következett. A Kékszakállt Szatmárnémetiből érkezett művészek dobkísérettel adták elő.
A maratonon, amely éjjel is tartott 30 mesét olvastak fel. Ahogy Melinda felidézte: éjszaka négykor egy picit megálltak, mert mindenki elaludt körülötte.
A mesék közt játszottak sőt kreatív foglalkozásokat is tartottak. Az elhangzott mesék közt volt Az egér és az oroszlán, Örkény István és Csáth Géza írásai és több mese Szutyejev: A sün, akit meg lehetett simogatni című könyvéből.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább