Valódi közösségi összefogás tanúi lehettünk a Dunakeszi és Fót közötti területen, ahol a két város közös önkéntes szemétszedési akciót szervezett. A „Tegyük együtt rendbe!” mottó ezúttal nemcsak felhívás volt, hanem kézzelfogható valóság: a résztvevők nemcsak kimondták, hanem meg is tették.
A kezdeményezéshez ötven-hatvan önkéntes csatlakozott. Külön öröm volt látni, hogy több család három generációja együtt dolgozott a tisztább környezetért; nagyszülők, szülők és gyerekek vállvetve gyűjtötték az eldobott hulladékokat. Sokan utánfutóval, quaddal vagy teherautóval érkeztek, így a nagyobb mennyiségű szemét elszállítása is gördülékenyen zajlott. Mindenki a maga lehetőségeihez mérten járult hozzá a közös munkához.

Az esemény hangulata mindvégig barátságos és vidám volt. A dunakeszi önkéntesek forró teával készültek, Fót részéről háromféle csokoládé várta a résztvevőket, a szükséges zsákokat és kesztyűket pedig a két önkormányzat közösen biztosította. A jókedv és az együttműködés szelleme végigkísérte a napot, amelynek eredményeként jelentős mennyiségű hulladéktól tisztult meg a terület.

A szervezésben és a megvalósításban kulcsszerepet vállalt Nyíri Márton dunakeszi alpolgármester, valamint Lehoczki Sándor fóti képviselő, akik kezdeményezésükkel és munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a két település közös ügye valódi, látható eredményt hozzon.

A szombati akció ismét bebizonyította: a környezetvédelem nem csupán intézményi feladat, hanem közös felelősség. Amikor egy közösség tagjai hajlandók időt és energiát áldozni a közös tér rendbetételére, az nemcsak a tájat, hanem az emberi kapcsolatokat is gazdagítja.
