Költészet napi műsor volt a kisalagi könyvtárban

by ktgy

A Fót Városi Könyvtár kisalagi könyvtára minden évben megrendezi a költészet napi megemlékezését. Az idei évben a korábban náluk már többször fellépett Latinovits-díjas versmondót, Kurucz Árpád Konrádot hívták meg az irodalmi estre.

A művész repertoárjából idén a tragikus sorsú költőről szóló, Ha minden összetört… című Radnóti Miklós életét bemutató darabot választották ki a szervezők, mivel ebben az évben lesz a költő halálának 80. évfordulója. A nagy hatású előadás bemutatta az író életét idézetekkel, versrészletekkel.

Az előadás előtt Kurucz Ádám Kornrádot kérdeztük.

Elmondta, hogy szabadúszó színész, korábban a Vígszínházban játszott két előadásban, de 2021 vége óta nincs színháznál. Azóta főként a prózai előadóművészetet képviseli, amit amúgy is fő profiljának tart. Vannak önálló verses-prózai összeállításai, ezek főként költőknek az életművéből készült portréműsorok. Ady Endre, Petőfi Sándor, József Attila, Szabó Lőrinc és Pilinszky János, akikről vannak előadásai. Fóton Radnóti Miklós életművéből összeállított 45 perces műsorát adta elő a legismertebb versekkel, valamint a Napló alapján, amit ő írt életének korai időszakától kezdődően.  Ebből emelt ki életrajzi elemeket, emlékeket,  ezekkel színesíti a verseket.

Járt már korábban Fóton?

Igen, tavaly két alkalommal ugyanebben a könyvtárban tartottam előadást, egy Petőfi-műsort és egyet József Attiláról. Novemberben egy Ady-programmal jövök újra.

 

 

 

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább