A leállósávok használatát ellenőrizik a rendőrök a hosszú hétvégén az M7-es autópályán, a szabálytalanság szankciója 100 ezer forint – mondta Óberling József rendőr ezredes sajtótájékoztatón, Budapesten szerdán. Az Országos Rendőr-főkapitányság…
Hírek
-
-
Tizenhét budapesti kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány 60 milliárd forint uniós és hazai forrás felhasználásával, a koronavírus-járvány esetleges második hullámára készülve – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn…
-
Kormány támogatja a Budapest – Veresegyház – Vác vasútvonal teljes körű felújításának előkészítését, tervezését – legalábbis erről írt a Facebookon Vitézy Dávid. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy…
-
Külhoni és anyaországi diákok egyaránt próbára tehetik tudásukat a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul programjának virtuális nyári vetélkedőjén, amelynek keretében a magyar történelemmel, irodalommal, néprajzzal, földrajzzal kapcsolatos izgalmas kérdésekre válaszolhatnak. A feladatokat…
-
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A koronavírus-járvány magyarországi alakulása…
-
Vlagyimir Putyin elnök kedden bejelentette a Covid-19 koronavírus elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését. Putyin az orosz kormány tagjaival folytatott videokonferencián hangsúlyozta, hogy a világon először jegyeztek be oltóanyagot az…
-
Az idei nyár eddigi legmagasabb hőmérsékletét, 36,7 Celsius-fokot mérték szombaton – Fóttol nem is messze, – Budakalászon, a szakemberek szerint valószínűleg ez lesz az idei hőmérsékleti csúcs. Az Országos Meteorológiai…
-
Harminchárommal, 4597-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Május 23. óta ez a legmagasabb napi adat. A kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma 600-ra…
-
Az önkormányzat megbízásából csütörtökön kerül sor a Vörösmarty téren és az Erkel Ferenc téren lévő fehér virágú vadgesztenyefák aknázómoly elleni permetezésére, este 7 és 10 óra között. Az eljárásra azért…