Hétvégén megrendezik a fóti romtemplom második szemétszedő versenyét

by franciska

Március 25-én, szombaton közösen tehetünk környezetünk tisztaságáért. A szervezők az Alagimajor vasútállomásnál várják a csapatokat 10 órakor. 

 

Nyeremény:
Az első három helyezett csapat  egy-egy gasztrocsomagot nyerhet Fót legjobb éttermeiben 2 felnőtt és két gyermek részére három fogással.
Rajt és cél helyszíne: Alagimajor vasútállomás.
Időtartam: kb. 2,5 óra.
Parkolás: az Alagimajor utcában, közterületen (ingyenes).
Megközelítés: az Alagimajor irányából, az M2-es autópályán átívelő gyalogos felüljárón keresztül.
Nevezési feltételek:  a csapat nevének és létszámának megadása (akár a helyszínen is).
Csapat: 2 felnőtt (egy 18 év feletti és egy 16 év feletti fiatal ), valamint egy 16 év alatti gyermek (max. 5 gyermek).
Nevezési határidő:  a találkozó helyszínén is lehet nevezni, de  előre is  bejelentkezhetnek  a fotiszentmarton@gmail.com címen.
Esőnap nincs, a rendezvényt az elszánt csapatok versengésére alapozva  eső esetén is megtartják.
A verseny alatt a területen a zsákok hatékonyabb mozgatása érdekében talicska használható.
A szemétszedést versenyen kívül, akár egyénileg is lehet segíteni. Minden segítő kéz számít, és mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

ÉRDEKES LEHET:

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. RENDBEN Tovább